Szeretettel köszöntöm,

Abdul Rahman Anita vagyok, Pár és – Családkonzultációs szakember, Gyermeknevelési Tanácsadó, magánéletben pedig gyakorló feleség.

Az eddigi életutam során sikerült megtalálnom az igazi hivatásom. Pedagógusi végzettséggel indultam az életnek, amit kiegészítettem a fejlesztőpedagógiai specializációval, így már az első diplomám megszerzése alatt sikerült behatóan megismerkednem a családok komplex fejlesztésével.

Ami leginkább fellobbantotta bennem azt a bizonyos lángot, az egy nagyon fontos felismerés, miszerint az őszinte elhivatottságom nem fog tudni kiteljesedni ezen korlátok között. Ebből az indíttatásból fakadóan fordultam a segítő és támogató egyéni praxis felé.
Már jóval az egyetem elvégzése előtt is fontos volt számomra a környezetemben élő emberek kapcsolatrendszerének működése és segítése. Az évek múlásával kikristályosodott bennem, hogy ez az érzés abszolút nem korlátozódik az ismeretségi körömre. 

Tömérdek problémákkal tűzdelt, egyre gyorsuló világunkban sajnos a rohanás az életünk része lett. Próbálunk megfelelni a saját és mások elvárásainak, közben nehezen találunk minőségi időt saját magunkra, családunkra, barátainkra és talán ezek miatt is kevésbé tudunk figyelni egymásra. Vallom, hogy tudatossággal, egy pillanatnyi szünettel, pár perc őszinte figyelemmel jóval többre lennénk képesek.
A szakmám és tanulmányaim lehetővé teszik, hogy megfelelő, személyre szabott tanácsokat adhassak olyan kivételesen fontos értékekben, mint egy család működése, többek között olyan elvek gyakorlatban való felhasználásának módjával és elemzésével, mint az önismeret, összetartozás, az őszinte elfogadás és a szeretet formái.

És mit is jelent számomra a család?
Nekem, aki egy Tiszához közeli városban nőtt fel egybeforrt ez a fogalom a folyóval és az ahhoz kapcsolódó élményekkel, hiszen szüleimmel főleg nyáron, szinte minden nap a vízparton kalandoztunk a fűzfák körülölelő ágai közt. 

Szabó Anna pár sora tökéletesen összefoglalja evvel kapcsolatos érzéseim és gondolataim. A család számomra a horgony, amely a felszínen tartja tagjait, ha azok úgy érzik, a hullámok összecsapnak a fejük felett, néha pedig visszahúzza őket a valóság tengerére, ha a nagy álmodozásban rossz irányba tekernék a kormányt. Nem állítom, hogy néha nem mi magunk korbácsoljuk fel a vizeket, amiken evezünk. A viták néha csak aprócska széllökésekké, néha pedig tomboló viharrá nőnek, hisz mások vagyunk és máshogy látjuk a világot. De a különbözőségek ellenére mégis a család az, aki kérdés nélkül vállalja, hogy a legmeredekebb úton, a legtajtékosabb vizeken is veled tart, és ha mégis hajótörést szenvednél, nem okol, nem dorongol, hanem mentőmellényt nyújt feléd. És amikor úgy döntesz, te mégis egy külön csónakban eveznél tovább új álmok felé, vízre eresztenek, tudva, hogy az a bizonyos kötelék mindig megmarad. Hogy bármerre hánykolódj is, mindig lesz egy biztos hajó látótávolságon belül, ahová mindig hazatérhetsz, bármely kikötőt is hívd éppen az otthonodnak.