You are currently viewing Lelki ismeretek

Lelki ismeretek

  • Post author:
  • Post category:Család

Őszi szünetre egy kis lelki ismeret…

A minap Dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus gondolatait olvasva elgondolkodtam, miszerint „a filmeket nagyon is lehet terápiás eszközként használni”. Már olyan régen elemeztem mesét, amelyre most nagyszerű alkalmat nyújt a bekuckózás időszaka, hiszen itt az őszi szünet. Nézzünk meg egy igazán tanulságos, szívmelengető Pixar remekművet a Soul-t, melyből nagyon jól kirajzolódik, hogy hogyan fejlődik egy lélek.

A történet egy erős csavarral indul, hiszen a főhős már a főcím előtt túlvilágra kerül, ami elég szokatlan egy rajzfilm esetében. De a különös kezdés ellenére is, ha egy szóval kellene jellemeznem: zseniális. Egyrészt azért, mert minden korosztály számára abszolút ideális – bár tény, hogy a mondanivalója mélyebb rétegei már csak a felnőttekhez érnek el – másrészt, mert egy olyan összetett témát feszeget, mint a túlvilág, a motiváció, életcélok és mindezeket pedig különböző perspektívákból is megmutatja.

A túlvilág bemutatása mellőzi a kultúrák és a vallások sajátosságait, inkább egy hierarchikus és pragmatikus rendszerként működve kerül terítékre. A rendszer jól felépített, de nem tökéletes, mivel véletlenszerű konzekvenciák is a részei, viszont ha jobban belegondolunk ezek az emberi habitusok sokszínűségének okszerű következményei.

A film másik nagy témája a motiváció, melynek során előtérbe kerül a vágyak elérése és a boldogság közötti sokszor tévesen megítélt kapcsolat. Ez egy fontos tanulság, hiszen sokan – hibásan – feltételezik, hogy a kettő összefügg. Márpedig van, akinek rengeteg szenvedést okoz egy vágyott állapot, például gondoljunk a függőkre. Hiszen amikor nagyon akarunk valamit – amink nincs meg –, akkor egyre feszültebbek leszünk attól a hiányérzettől, tehát egy cél elérése nem lesz egyenlő a boldogsággal, illetve annak el nem érése sem a boldogtalansággal.

A Soul jól bemutatja ezen összefüggések mikéntjét és rávezet minket arra, amelyet több pszichológiai kísérlet eredményeként már a szakemberek is egyértelműen igazoltak. Eszerint a célnál lehet fontosabb az oda vezető út, így főhősünk is az egzakt célok helyett felfedezi a tudatos jelenlét fontosságát, illetve annak a boldogsággal való kapcsolatát. Egyik kiemelkedő példa erre amikor a 22-es nevű lélek próbálja, hogy milyen az élet. Ekkor olyanokban leli örömét, mint a falevelek hullása – csak stílusosan, ha már ősz van -, illetve egyéb érzetekre való odafigyelés. Főhősünk először nem érti őt, hiszen nem találta meg az álommunkáját, a kiteljesedést. Idővel viszont megérti, hogy nincs mindenkinek szüksége ezekre, így a konfliktusok rendeződnek és új esélyre is lehetőséget kapnak.

A film tehát közel tökéletesen megmutatja, hogy miért fontos a megszokott kerékvágásból és gondolatmenetből kilépnünk, újraértékelni a dolgokat magunk körül és túllépnünk a velünk hozott, belénk kódolt mintákon.

Kellemes kikapcsolódást kívánok!