You are currently viewing A nagyszülő-unoka kapcsolat

A nagyszülő-unoka kapcsolat

Az elmúlt már kicsit több, mint egy évben legtöbbünknek sajnos nélkülöznünk kellett a nagyszülőkkel való találkozást, ezért gondoltam arra, hogy beszéljünk a velük való kapcsolataink fontosságáról.Gyakran eszembe jutnak gyermekkorom vasárnapjai, amikor a mamuszkámnál – így becézem a nagymamám – töltött órák során mély átéléssel hallgattam a történeteit. Örültem a gondoskodásának, a rám hagyott süteményreceptjeinek – melyek közül bevallom töredelmesen, hogy mindössze a linzert és a sonkás croissant tudom elkészíteni ehetőre – és a régi ruháinak, amelyeket még kamaszkoromban egy varrónő segítségével alaposan átalakíttattam és büszkén viseltem.A nagyszüleink élettapasztalata rengeteget segíthet a felnőtté válás során, illetve a velük való kapcsolataink – ezt saját megfigyeléseim alapján is állíthatom – igazán különlegesek. A következőkben nézzük meg általában hogyan alakulnak a családi generációk közötti kötődések.

𝓜𝓲𝓴𝓸𝓻 𝓼𝔃𝓪́𝓶𝓲́𝓽𝓱𝓪𝓽𝓾𝓷𝓴 𝓮𝓻𝓸̋𝓼 𝓷𝓪𝓰𝔂𝓼𝔃𝓾̈𝓵𝓸̋-𝓾𝓷𝓸𝓴𝓪 𝓴𝓸̈𝓽𝓸̋𝓭𝓮́𝓼𝓻𝓮?

Elsősorban olyan esetekben, amikor a szülők és nagyszülők a tudatos megértésre és elfogadásra törekednek. Az anyák szívesen bízzák a felmenőkre gyermeküket, akik hálával fogadják a felkérést a segítségnyújtásra, teret adva a nagyszülő-unoka közötti kapcsolat kiépülésének. Időszakosan akár meg is kéri a szülő, hogy hozza el ő az óvodából az unokát vagy kísérje el edzésre, mivel elismeri kapcsolatuk értékét. De ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy egy nagyszülőnek nem feladata nevelnie az unokáját, sokkal inkább kényeztetnie őt. Ebben az esetben nincs is konfliktus ebből egy ideális kapcsolatban, így tehát az unoka és a nagyszülő közötti kötődés saját magától tud fejlődni. Én is emlékszem mennyire vártam minden alkalmat amikor „divatbemutatósat” játszhattam mamuszkámmal az ő végtelenül hosszú piros szőnyegén az akkor alig 30-as lábammal a „csecse” magassarkúiban. Neki pedig most már így felnőttként megértve tudom – illetve a dédunokával való kapcsolatán keresztül is látom -, hogy mennyit jelentett minden egyes együtt töltött pillanat. Ez a kötelék az idő előrehaladtával természetesen lazult, mint ahogy a szüleinkkel való viszony is folyamatosan alakul.

𝓑𝓲𝔃𝓸𝓷𝔂 𝓿𝓪𝓷𝓷𝓪𝓴 𝓱𝓾𝓵𝓵𝓪́𝓶𝓿𝓸̈𝓵𝓰𝔂𝓮𝓴 𝓲𝓼 𝓮𝓰𝔂 𝓲𝓵𝔂𝓮𝓷 𝓴𝓪𝓹𝓬𝓼𝓸𝓵𝓪𝓽𝓫𝓪𝓷…

Egy gyermek életében különböző időszakokra bonthatjuk kapcsolatainak fontosságát. A serdülés időszakát megelőzően a szülők egyfajta mintaszemélyek, majd később fokozatosan távolodnak és a kortársaik kezdik el betölteni ezt a szerepet. A párkapcsolat és az új család kialakításakor ismét előkerülnek azok a minták, amelyeket szüleik adtak át számukra. A két generáció – immáron új szerepben szülőként, illetve nagyszülőként – ebben az időszakban ismét közelebb kerül egymáshoz.Az unokák érkezésével pedig ideális esetben elfogadás és tisztelet jellemzi a kapcsolatukat, ugyanakkor az is előfordulhat, hogy megjelennek a konfliktusok. A generációk közötti különbségek kisimítása rajtunk is áll, amelyhez viszont szükséges felismernünk azon mintázatokat, amelyeket örökségként magunkkal és magunkban hordozunk.

A fentiekhez kapcsolódóan sokan mondjuk, hogy: „𝓜𝓪𝓳𝓭 𝓮́𝓷 𝓶𝓪́𝓼𝓴𝓮́𝓹𝓹 𝓯𝓸𝓰𝓸𝓶 𝓬𝓼𝓲𝓷𝓪́𝓵𝓷𝓲, 𝓶𝓲𝓷𝓽 𝓽𝓮!”

Így tehát olyan helyzet is adódhat, amikor az előző generáció értékrendjét, viselkedésmintázatait a jelenlegi nem szeretné továbbvinni. Ez akár nyílt konfliktusok fő forrása is lehet, amikor is a felmenők tudásából valamilyen okból kifolyólag a fiatal nem kér. Ennek hátterében általában korábbi szélsőséges viszonyulás áll, például a túlzóan merev szabályrendszer vagy akár annak teljes ellentéte. Ennek hatására a nagyszülők tiszteletére való nevelés elmarad és a generációk közötti információátadás is megszakad.

A nagyszülő-unoka kapcsolat tárgykörének zárása képpen két olyan példát említenék, amikor sajnos megtörik az ideális viszony.

𝓢𝔃𝓪𝓫𝓪𝓭𝓸𝓷 𝓪𝓴𝓪𝓻𝓸𝓶 𝓪𝔃 𝓮́𝓵𝓮𝓽𝓮𝓶𝓮𝓽 𝓮́𝓵𝓷𝓲.

Gyakran vezet a kapcsolat felbomlásához, amikor a fiatalok életterét és önállóságát nagymértékben korlátozó szabályok közé szorítják a szülők, amely hirtelen és radikális eltávolodást eredményez. Ilyen esetekben fordul elő – látszólag különösebb indok nélkül -, hogy messzire költöznek és az unokák gondozásába nem, vagy kevésbé vonják be a nagyszülőket. Leggyakrabban az ilyen helyzetek hátterében megoldatlan anyós-meny vagy após-vej konfliktusok állnak.

𝓚𝓲𝓮́ 𝓮𝔃 𝓪 𝓰𝔂𝓮𝓻𝓮𝓴?

Az előzőek teljes ellentéte, amikor a generációk összemosódnak, tehát a nagyszülő tapasztalatával dominánsan, már-már erővel beavatkozik a fiatalok életébe, átvéve akár az unoka nevelésének feladatát is (holott ugye egy korábbi pontban említettem, hogy mennyire nem dolguk ez). Azt gondolja alanyi jogon jár neki az, hogy véleményt alkothasson és azt minden előzetes gondolkodás vagy mérlegelés nélkül kimondhassa, megbántva és szinte semmibe véve azzal a másikat. Legtöbbször ezeknek az ellentéteknek a fő oka a különböző generációk életszakaszainak eltérő fókusza. Míg az egyik az új élethelyzetek megértésével és azok befogadásával küzd, addig a másik már az elmúlás kérdéskörével. Ideális esetben az idősebb nemzedék úgy válhat a fiatalabb korosztály megoldásainak forrásává, hogy elfogadja a kapcsolatokban megjelenő és a különböző életszakaszokkal járó változásokat.