SZÜLŐK LESZÜNK

A gyermekvállalás, szülővé válás rengeteg olyan új dologgal jár, amelyre érdemes a lehetőségekhez mérten előre felkészülnünk, legyen akár szó az eddigi életvitelünk átalakulásáról vagy akár a szülői feladatokról és az újszülött számára szükséges eszközök, bútorok beszerzéséről. Bárhogyan is nézzük, életünk egyik legnagyobb döntése ez, aminek következtében természetesen felmerülnek bennünk olyan kérdések, mint például:

  • Készen állunk rá?
  • Hogyan fog átalakulni az életünk?
  • Milyen hatással lesz a párkapcsoltunkra?

A változások megismerésére és tudatosítására továbbá ezek elfogadására, már a fogantatás előtt készen kell állni, mert ez lesz az alapja az ekkor felmerülő nem várt nehézségek sikeres kezelésének. Fontos, hogy a szülők megtalálják saját útjukat, hiszen a gyermekük számára csak és kizárólagosan így lesznek képesek egy érzelmileg stabil, kiegyensúlyozott és biztonságos háttér megteremtésére.

Ennek az életre szóló eseménynek során egy új élet kezdődik, egy új szerepet kapunk, mint szülők, amely az önzetlen szereteten és a leírhatatlanul csodás pillanatokon túl, rengeteg plusz energiafelhasználással és kimerültséggel is jár.

A felkészülésünket nagy mértékben segíti a természet, hiszen gondoskodott arról, hogy minden anya ösztönösen érezze mit kell tennie a születés és gondozás során. Mégis, a hormonok addig nem tapasztalt viharának következtében, illetve a véget nem érő, néha akár ellentmondásos információáradat, amikkel a különböző médiafelületeken, interneten találkozhatunk sokakat összezavar vagy kétségbe ejt.

A SZÜLŐK LESZÜNK felkészítő tanácsadás egy olyan segítő beszélgetés, amelyen keresztül válaszokat kaphattok a szülővé válás témakörében. Többek között azt is megtudhatjátok részletesen lépésről-lépesre mire érdemes felkészülni a fogantatást megelőző időszaktól kezdve a terhesség szakaszain át a szülésig és az azutáni időszakot is beleértve. Ez magában foglal olyan konkrét tanácsokat is, mint például: milyen szempontokat kell figyelembe venni a babakocsi kiválasztásánál, az apák szerepe a szülés során vagy akár már a későbbiekben mik a hasznos és kifejezetten ártalmas eszközök a gyermek testi-lelki fejlődése szempontjából.

Beszélgetéseink során választ kaphattok bármely felmerülő egyéni kérdésetekre, illetve hasznos tanácsokkal és tippekkel látlak el benneteket és segítek abban, hogy a lehető legfelkészültebben álljatok a szülővé válás kapujában.