Ezt az eseménydús hetet, egy hipermarketben való bevásárlással zártuk a férjemmel. A sorok között bóklászva több családra is figyelmes lettem, csupán a tőlem pár méterre elhangzó hangoskodás és a durva kifejezések miatt figyeltem fel a körülöttem zajló eseményekre. Az egyik még ezek közül is kiemelkedett, talán számomra a legmegrázóbb volt a mai napon.
Képzeljetek el egy igazi mesebeli kisherceget, tejfölszőke fürtökkel csak a paripa helyett vagány kis motoron… hát ez a kisfiú és az ő anyukája közti beszélgetés döbbentett meg rettentően. Túró rudi válogatás közben vagyunk, amikor is mit hallok? „gyere már, miért rád kell mindig várnom?” – kérdezte agresszívan az egyébként dekoratív és jól szituált anyuka. Mindez a kérdés úgy hangzott el, hogy közben határozott léptekkel haladt a gyermeke irányába, aki ekkor már a kezeit a feje fölé emelve csak ennyit szólt: „akkor most megint rácsapsz a fejemre?”.
Hirtelen még a gyomrom is összeszorult, de mivel kéretlenül nem szólhatok senki életébe – egy bizonyos határig -, így kénytelen voltam tovább lépni, legalábbis fizikai értelemben.
Roppant elkeserítő számomra, a jelenleg sokaknál zajló „neveltetés”… el tudjátok azt képzelni, hogy mi alakul ki a mai gyermekekben ha a kis érzelmeikért felelős agyféltekéjük nem kapja meg azt a törődést, amire az egészséges fejlődéshez szükségük van? Nem fog tudni kialakulni bennük megfelelő mértékben az empátia, a kötődés vagy akár a felelősségvállalás és még sorolhatnám. Pozitív érzelmek helyett, pedig a rideg és érzelemhiányos állapotok rögzülnek, amik torzítják a lelkiismeret egészséges fejlődését.
Pont az ilyen és hasonló szituációk miatt is a jelenlegi gyerekek jó eséllyel rohannak az érzelmi elmaradottság szakadékába… szörnyű ezt látni.
Viszont az az érzés, hogy mindezt megoszthatom Veletek és együtt tudunk erről a témáról is gondolkodni, beszélgetni az örömmel tölt el.
Ti mit gondoltok a hasonló szituációkról?
