Ez egy egyedi és semmihez sem fogható folyamat. Az apa intenzív jelenléte -az első pillanatoktól kezdve-, egy olyan kötelék kialakulását teszi lehetővé közöttük, amely által az egész életére hatást gyakorló viselkedésformák rögzülnek. Ezek alapját képezik a pozitív énkép és az önbecsülés kialakulása, melyekhez nagyban hozzájárul az is, hogy apa a szerepviselkedésén keresztül megmutatja hogyan kell egy férfinak bánnia a nőkkel.
Amikor még én kislány voltam az volt a családoknál a felvett szokás, hogy az édesanyákra hárult szinte minden feladat a neveléssel kapcsolatban. Jó látni, hogy ez manapság már egyre több családban nem így van és a köztudatba is az kezd beszivárogni, hogy egy lánygyermek életében az aktív apai jelenlét elengedhetetlen az egészséges pszichés fejlődéshez. Természetesen az anyák szerepe nélkülözhetetlen a gyermekük nevelésében, viszont szakmai utam során azt igyekszem közvetíteni mindenkinek, hogy az apák jelenléte is ugyanolyan fontos, mint az anyáké.
Mit is jelent mindez a gyakorlatban? Csak néhány hétköznapi példa.
Egy apa az, aki, ha az ő hercegnője elesett az óvoda udvarán és tönkrement a kedvenc szoknyája, akkor is tárt karokkal fogadja őt. Ilyenkor a kislányt ért csalódottság és szomorúság abban a pillanatban amikor apa átöleli máris enyhül. Kicsit olyan ez az ő szemszögéből, mintha megérkezett volna Superman.
Apa az, aki a reggeli kávéja elfogyasztása után minden előjel nélkül felpattan és elkezdi játékosan kergetni a konyhában az asztal körül a kicsikéjét, aki ekkor egyszerre tapasztalja meg a félelem és biztonság érzését.
De az is apa, aki akár egy egész majálison a nyakában tartva viszi végig őt, mint egy stabil kőszikla.
A legutóbbi bejegyzésemben említett nőnapi virágátadás is remekül illusztrálja a jó apa-lánya kapcsolat fontos nevelő hatását. Egy ilyen alkalom kitűnő lehetőség az apukáknak, hogy kifejezzék a tisztelet, a feltétel nélküli szeretet és az odaadás fontosságát. Ilyenkor a kedves szavak, a virág, mint a szépség szimbólumának átnyújtása és a dicséret is a későbbiekben majd a magabiztosabb felnőttléthez segíti hozzá őket, melynek során kevesebb gondjuk lesz az önértékeléssel és az önbizalomhiánnyal. Tehát igen erőteljesen befolyásolja az apa viselkedése, közelsége és ölelése a lánya felnőttkori életét és kapcsolatait. Ugyanis, minden kislány számára általában az apukájuk az első férfi, akivel bármilyen közelebbi kapcsolatot alakítanak ki, hozzá kötődnek és őt szeretik feltétel nélkül. Felnőttkorukban tehát, az általa mutatott mintákat tudják tovább vinni és ezek a minták lesznek majd azok, amelyeket elvárnak a párkapcsolataikban. Fantasztikus és egyben elengedhetetlen részletek ezek.
Tapasztalataim alapján, azok a kislányok, akiknek gyermekkorukban szerető, féltő és szoros kapcsolatuk volt az édesapjukkal, a párkeresés és a párkapcsolataik során is sikeresebbek. Mint ahogy már a fentiekben is írtam, magabiztosabbak lesznek, nem félnek a visszautasítástól, így könnyebben is mondanak nemet egy olyan lehetséges párra, akiről úgy gondolják mégsem megfelelő a számukra, tehát érthetően nekik boldogabbak a párkapcsolataik. A párválasztásuk során majd jobban bíznak a partnerükben, akiknek így képesek lesznek teljesen megnyílni. Ez egy hatalmas kincs a mai világban, amely nagyban segíthet, hogy kapcsolataink érzelmileg is erősek legyenek. Illetve, hogy párunkkal olyan intim és szoros kötelék kapcsoljon össze bennünket, amiben a kialakuló vitákat is jobban kezeljük, tehát őszintébben kommunikálunk a másikkal. Összefoglalva, a párválasztás milyenségét, a férfiakba vetett bizalmat és azt a bizonyos „képes vagyok rá” jelmondatot is apa tudja megtanítani a leghitelesebben.
Zárásképpen engedjetek meg egy saját, személyes példát. A mai napig bennem él a kép, ahogyan anyukámat fogadja apukám a munkából hazaérve. Öleléssel, megpuszilva őt és érdeklődve a napja felől. Akkor még nem értettem pontosan, viszont arra kristálytisztán emlékszem, hogy mindig oda bújtam én is közéjük és figyeltem, hogy mi történik. Mára már tudom, hogy apu vállán ilyen szempontból is óriási volt a felelősség az irányomba, ugyanis tudatosan vagy tudattalanul is, de ezzel is formálta a mai felnőtt női képem a nők és a férfiak viszonyáról.