You are currently viewing Karácsony

Karácsony

A Karácsony közeledtével, amikor az átlagnál több időt tud együtt tölteni a család a férjemmel mi is igyekszünk megragadni minden apró lehetőséget, például a minap felmerült egy közös séta lehetősége.
Nagyon jól esett a kis lelkemnek a városi korzózás során, amikor az ablakokon keresztül láttuk a sok csodás fenyőfát feldíszítve és a kivilágított utcákat. Minden fényárban úszik és mi csak megyünk kéz a kézben, beszélgetünk és figyeljük a körülöttünk rohanó világot. Mivel néha egy-két szomorú példával is szembefutottunk – ami az emberi kapcsolatokat illeti – az utunk során, ebből kifolyólag felmerült a téma, hogy a jelen helyzetben vajon milyen lesz a Szenteste a családoknál.
 
Az ünnepi előkészületek ebben a nehéz időszakban is nagy sürgés-forgással járnak minden családban, ugyanis az ajándékok felkutatása, bevásárlás, főzés, takarítás teszi ki a mindennapjaink nagy részét. Még ilyenkor is tömött sorokkal találkozhatunk a bevásárlások alkalmával, rengeteg stresszhelyzet ér bennünket, teljesen elfáradunk. Így nem jó ráhangolódni az ünnepekre.
Persze vannak olyanok is akik másképpen készülnek, a személyiségbeli különbségeket nem számítva leginkább azon okból, mert gyermekkorukból sok jó emléket hoznak magukkal és építenek be ebbe a folyamatba. De maga az ajándékozás is okozhat nehézségeket, ami viszont könnyen elkerülhető, ha év közben is őszinte figyelemmel fordulunk a másik felé.
 
Karácsonykor – ha elsőnek furcsán hangzik is – hajlamosak vagyunk kevésbé törődni önmagunkkal, emellett elnyomjuk párkapcsolati problémáinkat mondván: „nem most van itt az ideje”, illetve „nehogy egyedül maradjunk karácsonyra”. Azt azért szeretném itt megemlíteni, hogy az idei Karácsony – ahogyan az egész év is – extremitásokkal teli, érzékeny időszak és én azt gondolom ebben a zűrzavarban ami most mindenkit körülvesz egyedül a megértés az, ami igazán segítséget nyújthat. Emellett azt se felejtsük el, hogy a végtelen ajándéközön nem megoldás mindenre. Ebbe a hibába mégis sokan beleesnek, de fontos tudnunk, hogy ha csak a külsőségekkel tudjuk elhalmozni párunkat, akkor a kapcsolat könnyen ki fog üresedni.
 
Különös módon éppen a szeretet ünnepén – azon kevés ritka alkalmak egyikén, amikor nemcsak a szűkebb, hanem a tágabb család is összegyűlik – kerülnek felszínre konfliktusok. Külön feszültség forrása lehet a megbúvó, feldolgozatlan érzések megléte a felek között, ilyenkor apró cinikus beszólások, szúrós megjegyzések hangzanak el az asztal körül. Ez legtöbbször nem lezárt érzelmi konfliktust jelez a családban. Az efféle játszmák jól mutatják, hogy senki sem tökéletes. Ezeket láttuk szüleinktől, ez a példa volt előttünk, így akarva akaratlanul részünké válik és ha nem kezeljük kellő tudatossággal ezeket a viselkedési mintákat, akkor a párkapcsolatunkba is tovább visszük. Fontos tudni, hogy az érzelmek tudatos megélése és kommunikációja tekintetében a generációk között nagyon lényeges különbségeket tapasztalhatunk. Teljesen mást jelentett a mindennapok kihívásának való megfelelés, a túlélés, az ahhoz szükséges eszközök megteremtése a világháborút megélt generációnak, mint az azt követőnek vagy akár nekünk. A jelenlegi világban nekünk van dolgunk, a mi generációnknak, így hát a szülőkre nem háríthatjuk ezt a felelősséget, magunkban kell megtalálnunk és alakítanunk a hibás, esetleg a jelenben már nem működő vagy nem jól működő mintákat és „megoldásokat”. Ezeket felhasználva nagymértékben elősegíthetjük saját magunk, párkapcsolatunk és gyermekeink kiegyensúlyozottságát.
 
Gondolatainkért, érzelmeinkért, cselekedeteinkért, azaz önmagunkért felelősséget vállalva amellett, hogy jelentősen megkönnyítjük konfliktusaink kezelését, utat is nyitunk a fejlődés irányába.
 
Ne feledjük tehát, hogy a szeretet abszolút nem korlátozódik az év egy szakaszára, hiszen minden nap tudunk szeretni. Néha elég egy jó szó, egy kedves gesztus. Gyakran ez a legnagyobb ajándék.❤