You are currently viewing Gyanakvás

Gyanakvás

„Semmi sem rosszabb, semmi sem annyira fájdalmas, romboló, mint a gyanakvás.” /Paula Hawkins/

Beszéljünk kicsit egy sokak életét érintő helyzetről, a gyanakvásról.

Ugye gyakran hallhatjuk, hogy egy féltékeny nő rosszabb, mint egy FBI ügynök. Nem biztos, hogy ez egy feltétlenül negatív magatartási forma, ugyanis én vallom, hogy a hétköznapi értelemben vett gyanakvás teljesen normális, része az emberi működésnek, hiszen ez segít kiszűrni azt, ha valaki ártana nekünk. Persze ez most az egészséges körülmények közötti gyanakvás, bizony ebben is, mint sok minden másban hajlamos az ember arra, hogy hagyja mindezt túlzott mértékben elhatalmasodni, így a gyanakvás egyszer csak átcsap bizalmatlanságba, ami minden emberi kapcsolatot megmérgez.

Ha már emberi kapcsolatokról esik szó, azt fontos tudnunk, hogy amennyiben a másik fél megszegi a bizalmi egyezséget és megcsal, elárul minket, akkor ez nem csak azért fáj, mert az amiben hittünk nem valósul meg. Legalább ennyire rossz, hogy átverhetőnek néztek minket és azt gondoljuk: igazuk is volt, velünk ezt is meg lehetett csinálni. Nem vigasztaló az sem, ha kiderül, hogy az akiben bíztunk, nem ártó szándékkal viselkedett másképpen, mint ahogyan reméltük, hanem egyszerűen csak félreismertük őt. Ekkor ugyanis önmagunkban is csalódunk egy kicsit.

Amikor azzal szembesül az ember, hogy visszaéltek a bizalmával, akkor számos esetben – még ha meglepő is – hajlamosak vagyunk elhessegetni és nem szembenézni az adott helyzettel. Azok, akiket súlyos lelki megrázkódtatás ért, gyakran képtelenek felismerni azt. Egy idegen részéről elszenvedett sérelem esetén könnyen megteheti az ember, hogy megharagszik az illetőre és elkerül vele mindenféle további kapcsolatot. De mit tegyünk ha a párunkról van szó, akitől érzelmileg és egzisztenciálisan is függünk? Ez bizony veszteséget jelentene az adott személy számára, így gyakorta döntenek úgy, hogy ahelyett, hogy lezárnák a kapcsolatot, inkább gyanakvóan viselkednek, esetenként megvádolják a társukat és a folyamatos bizalmatlanságuk generálta érzelmi hullámvasút áldozativá teszik őket.