Az ünnepek érkezésével egyre gyakrabban keresnek fel szülők azzal a kérdéssel, hogyan is mondják el cseperedő kisgyermeküknek, hogy a Mikulás nem létezik. Úgy érzik a gyermekük hitegetésével ártanak neki, illetve attól is tartanak, hogy kvázi maradandó negatív élményt fog gyermekük átélni amikor szembesül a valósággal. Ezen gondolatok mentén némely szülőben felmerül, hogy mintegy megelőzésképpen nem is ámítják gyermeküket az öreg nagyszakállú Télapóval.
A Mikulásra márpedig igenis szükségünk van. Ez az ünnep rendkívül fontos, hiszen a gyermekeknek olyan különleges pillanatokat okoz, amelyet más egész évben sem.
Hogy miért is jó a gyerekeknek hinni a Mikulásban?
Először is engedjétek meg, hogy felhívjam a figyelmetek a kisfiúra a képen, amit ehhez a bejegyzéshez csatoltam. Azt gondolom tökéletesen kifejezi ez a fotó, hogy mennyire képes egy gyermek akár a türelmet is gyakorolni, miközben csak sóvárogva vár és vár, majd megtörli a lehelettől bepárásodott ablakot, hogy nem-e pont most fogja megpillantani a Mikulást. Fantasztikus bennük az a kitartás, kíváncsiság, hinni akarás, gyermeki naivitás és szeretet, amely ezt az időszakot övezi.
No de térjünk vissza a kérdés megválaszolásához.
A felnőtté válásunk során fokozatosan hátra hagyjuk a bennünk élő élénk gyermeki fantáziavilágot, ezért hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mit jelentett számunkra és milyen fontos szerepet töltött be ezen az úton. Emiatt tévesen azt feltételezhetjük, hogy a Mikulással árthatunk, esetlegesen hazudunk a gyermekünknek. Azonban ez a fajta gondolkodás nem veszi figyelembe pont a fentiekben már említett gyermeki érzületet és észlelést, amely bizony teljesen eltér a szülők racionális gondolkodásmódjától.
A gyermeki világban a valóság és a fantázia nem különül el olyan mértékben egymástól, mint a felnőtteknél. A valóságérzékelést átszövi egyfajta mesevilág, ahol nincsenek még meg a realitásnak ezen éles határai. Mindemellett a kicsik nagyon is tudják, hogy például a vonat menetrendszerűen érkezik – tehát van tapasztalatuk a világ észszerű működéséről -, számukra mégis oly természetes, hogy az óvoda udvarán kiesett tejfogat pedig estére apával és anyával beteszik a párnájuk alá, hogy a láthatatlan Fogtündér ajándékot csempészhessen a helyébe. Ez a két külön világ ebben a korban remekül megfér egymás mellett. Majd az iskoláskor megérkeztével fog a racionális gondolkodásmód túlsúlyba kerülni és egyre határozottabb kereteket emelni a fantáziavilág köré, melynek során megjelennek olyan ok-okozati, logikai kérdések is, mint például a következő: „de Anya, hogyhogy nem riasztott be a riasztó, amikor a tündér berepült éjjel?”
Ezek a gyermekek számára megalkotott különleges alkalmak országonként, kultúrákként eltérőek lehetnek. Magyarországon, Mikulás alkalmával a kipucolt lábbeli ablakba helyezése garantálja az ajándék – leginkább apró játékok vagy édességek, esetleg virgács – érkezését. A gyermekek örömmel teli várakozással helyezik ki kis csizmájukat az ablakba ezen az estén. Számomra közel leírhatatlan érzés látni a cinkos izgalommal teli várakozásukat, ahogy próbálják meglesni a piros orrú rénszarvas és társai által húzott repülő szánt, majd ahogyan a következő reggelen csillogó szemekkel rátalálnak az ajándékokra.
Az ünnephez tehát hozzá tartozik a gyermekeknek átadott különleges lényekkel teli hitvilág. Egy kis csodavárás, egy pici mindennapitól eltérő varázslat igazán szívet melengető érzés és teljességgel ártalmatlan. Ahogyan már korábban is említettem, majd az iskoláskor eljövetelével fogja a varázslat helyét a racionalitás fokozatosan átvenni.
De hogyan kerülhető el a folyamat során a csalódás?
A gyermekek nem is hinnétek milyen kíméletesek önmagukkal, annak ellenére, hogy érzik a történet rengeteg hibával tűzdelt. Nem törekszenek az ellentmondások teljes felderítésére, annyiban hagyják, hiszen továbbra is át akarják élni az ehhez kapcsolódó örömteli perceket és pillanatokat. Általában további évek telnek el a teljes racionális kép összeállításáig. Emellett persze a szülők is segíthetnek újra keretezni az eseményeket, például azzal, hogy megismertetik Szent Miklós valódi történetét velük.
Tehát gyermekeink elfogadják és igénylik az effajta csodákkal teli mesevilágot, amikor pedig megérettek rá fokozatosan, a saját ütemük szerint lépnek ki belőle. Addig is fogjuk a kezüket és kísérjük őket ezen az úton, ezzel is segítve a belső fantáziaviláguk megtartását, miközben mosolyogva visszagondolhatunk arra, amikor még mi bontottuk azokat a mandarintól és mogyorótól duzzadó kis piros zsákokat.
