Egy pár nap múlva kezdetét veszi a naptárban is a tél és a mai napon meggyújtottuk az adventi koszorúnk első gyertyáját is. A rengeteg nehézséggel övezett év mellett nem tudok nem arra gondolni, hogy hová repült el ez az esztendő is. Most, hogy végeztem az erkélyünk téliesítésével – még mindig érzem a bőrömön a frissen begyújtott kandallók kéményén kiáramló füst és a hideg levegő illatát – azon gondolkodom Ti, hogy vagytok most a kapcsolatotokban? Kicsit tovább víve ezt a szálat, szeretnék írni Nektek pár sort a téli estékben rejlő lehetőségekről.
Bár a közbeszéd hagyományosan a tavasszal kapcsolja össze a szerelmet, mégis egyre gyakrabban tapasztalom, hogy a téli hónapokban találnak egymásra az emberek. Hideg éjszakákon az otthonból áramló melegség, az ünnepek közeledtével sokasodó fény és egyéb díszítés különleges hangulatot teremt, ezzel is könnyebben felszínre hozva az intimitást, egymás közelségének igényét.
A téli szerelem általánosságban jellemzőbb a fiatalokra, ennek egyik oka, hogy az egyedülállók aránya minden korábbinál nagyobb a millenáris generációhoz tartozók körében, illetve a házasságkötés időpontja is manapság egyre jobban kitolódik ennél a korcsoportnál. Ez persze nem zárja ki az idősebbek körét akik szintén imádják a téli zsongást, viszont ők jóval nagyobb arányban élnek már meglévő párkapcsolatban, ezért másképpen is élik meg ezeket a pillanatokat.
A jelenlegi nehéz helyzetben se felejtsük el megélni ezen élményeket, hiszen télen nincs is jobb, mint összebújni a kanapén és a takaró alatt egy forrócsoki társaságában – tudjátok, amikor a zúzmarás ablakon kitekintve már előre fázunk, na olyankor egy bögre forró csokoládé csodákat művel – közösen nézni a kedvenc sorozatunk.